Szangvinikus alkat

A „szangvinikus” szó a latin „sanguis” szóból származik, jelentése: vér. Mivel a vér az emberi test meleg folyadéka, a „szangvinikus” kifejezés a meleg, vidám, eleven temperamentumot jelöli.

A szangvinikusnak környezetével szemben erőteljes befogadó képessége van; a külső benyomások könnyen utat találnak nála az értelemhez és a szívhez. A léleknek ez a befogadóképessége azzal a ténnyel magyarázható, hogy a szangvinikus temperamentumnál az érzelmek uralkodnak A külső benyomások az ember érzelmeit keltik fel a legkönnyebben.

Amikor a szangvinikus lát vagy hall valamit, a benyomások nem az értelmét szólítják meg a legerősebben; nem merül el megfontolásokban és mérlegelésekben, még kevésbé töprengésekben. Nem hagyja, hogy a gondolkodás feltartóztassa, reagálása eredeti és gyors.

Akarata sem mozdul meg azonnal. Tapasztalatait nem váltja át elhatározásokra vagy cselekedetekre; ennek a típusnak általában nem a tevékenység a kiemelkedő jellemvonása. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a szangvinikus nyugodt és csendes. Ellenkezőleg: aktív és nyugtalan, de aktivitása nem arra irányul, hogy környezetén úrrá legyen. Nyugtalansága sokkal inkább fogékony természetéből fakad. A külső benyomások gyorsan hatnak rá, de nem indítják arra, hogy meg is oldja azt, amivel szembetalálja magát.

Nyugtalansága a benyomások nagy rohamából keletkezik, amelyek nyitott, fogékony szellemébe hatolnak, de abból az indítékból is, hogy ezeknek a benyomásoknak kiszolgáltassa magát. Nem viseli el, hogy elveszítsen valamit is abból, ami nem egymásután, hanem egyszerre zúdul rá. Amíg ilyen benyomások másokat cselekvésre késztetnek vagy megfontolásra kényszerítenek, addig a szangvinikusban hangulatot keltenek, és nála ez a leglényegesebb.

Joggal nevezik ezért a szangvinikust vidámnak. Mint már láttuk, a szangvinikust tapasztalatai legtöbbször nem vezetik gondolkodáshoz vagy cselekvéshez; ő csak élvezi a benyomást, és az élvezethez különleges képessége van, mert minden esemény gyorsan és erőteljesen érinti meg.

Érzelmei gyorsan felébreszthetők. Elég egy napsugár, egy pillangó, egy kis virág, hogy örüljön, hogy boldoggá tegyék. Mindez abból származik, hogy a benyomások mindenféle mérlegelés és akadály nélkül áradnak be érzelmi életébe. Egyszerűen átadja magát a keltett hangulatoknak

Mivel sok benyomás felé nyitott, érzelmei is gyorsan változnak. Gazdag, sokrétű életet él, melyben az új benyomások állandóan elnyomják a régieket, és minden hangulattörés nélkül megy át a következőbe.

A szangvinikus elfogulatlan és közvetlen; mint egy nagy gyerek, aki hangosan gondolkozik. Szavai gyorsan és könnyen áradnak. Beszédét nem akadályozzák zavaró megfontolások, de túlságosan tudatos megtervezés vagy elhatározás sem. Szabad és fesztelen. Beszéde élénk, friss, telve van melegséggel, ami gazdag, érzékeny természetéből fakad. Hallgatóit feltüzeli, bennük a magáéhoz hasonló hangulatot kelt.

Mindannyian ismerünk embereket, akik a legközönségesebb, legjelentéktelenebb dologról úgy tudnak beszélni, hogy érdeklődést ébresztenek. Figyelmesen és teljes szívvel hallgatjuk őket. Az ilyen emberekkel szívesen beszélünk. Szinte élményt nyújtanak, még ha meglehetősen lényegtelen is az, amiről szó van. Ennek az a magyarázata, hogy a szangvinikus temperamentum megnyer minket különösen szeretetreméltó, eleven magatartásával.

A szangvinikus könnyen köt barátságokat, ismeretségeket. Mesterkéletlen, spontán és vidám természete megnyitja számára az ajtókat és a szíveket. Akár otthon, akár úton, munkában vagy pihenőidőben, szárazon és vízen mindenütt nyíltszívű, beszédes, vidám és szórakoztató.

Ugye találkoztunk már vele valahol? Talán a vonaton: mi ültünk a fülkében, jellegzetesen északi természetünknek megfelelően teljes hallgatásba burkolózva, és nem mutattunk útitársaink iránt semmiféle érdeklődést. Akkor belépett ez a vidám fickó. A sok ember között, ahol oly sok benyomás rohamozta meg, nem tudott hallgatni. Beszélt, mosolygott, nevetett – és megmelegítette szívünket. Az egész fülke szemlátomást megváltozott. Egyszerűen és természetesen ültünk ott együtt, s az idő vidáman, izgalmasan telt.

Ha egy szangvinikus jelen van, nem nagyon fogunk unatkozni! Valami mindig történik vele, és ezt ő részletesen elmeséli. Gyakran meg is lep minket. Sohasem lehet előre megmondani, mi következik. Életét nem szabályok és szokások irányítják, ezért előfordulhat, hogy ki is nézik a társaságból.

Minden benyomás felé nyitott – nem csak az örvendetes és felélénkítő, hanem ugyanígy a sötét és elbátortalanító élmények felé is. Egy kis kudarc, egy kis csalódás, zaklatás vagy sértés – mennyire elcsüggesztik és kétségbe ejtik! Gondok és kellemetlenségek között vigasztalan, a könnyek mindig közel vannak hozzá.

Mégis mindezek ellenére megmarad olyannak, amilyen; változékonynak. A következő szempillantásban történhet valami kellemes vagy mulatságos – és a könnyek elapadnak. Nevetése ismét boldog és szívből jövő. Behódol a legkülönbözőbb ellentéteknek, a legsajátosabb hangulatváltozásoknak. Ilyenkor azok, akik a szangvinikus természetet nem értik, könnyen helytelen ítéletet alkothatnak felőle. De ha egyszer megismertük változékony temperamentumát, megértjük, hogy ezek a hirtelen változások impulzív természetéből erednek.

A szangvinikus meleg érzelmű ember. Természetesen ő is elveszítheti a nyugalmát, és akkor valóban haragos. Szemei villámokat szórnak, de beszélni még ekkor is tud! Ritkán fékezi magát, is véleményét azonnal kinyilvánítja, elevenen és nyomatékosan. Nála azonban semmi sem tart felettébb sokáig, még a mérge sem. Új benyomások rohamozzák meg. Azt az embert, akire haragudott, megsajnálja, és szégyellni kezdi magát. Az ügy, ami haragjának pillanatában oly fontosnak tűnt, most már jelentéktelennek látszik, és nem is érti, hogyan tudott ilyen csekélység miatt annyira keserűvé válni. Rendszerint nem tart sokáig, míg az egészet elfelejti.

A bocsánatkérésre senki sem kész előbb, mint a szangvinikus. Pszichológiailag ez az ő gyors érzelmi változásokhoz szokott típusával magyarázható. Segítségére van ezen kívül meleg, érzékeny természete is; ha bocsánatot kér, akkor ezt valóban őszinte szívvel teszi.

A szangvinikus temperamentum erősségei

A szangvinikusnak Istentől kapott képessége van arra, hogy a jelenben éljen.

Mindannyiunknak a jelenben kellene élnünk, de ezt ritkán tesszük. Egyesek a múltban élnek, ahol az emlékek teljesen igénybe veszik, mások a jövőben, ahol megfojtják őket a gondok. Mindkét magatartás megakadályoz abban, hogy valóban teljes életünk legyen, vagyis hogy a jelenben éljünk. Nem engedjük meg, hogy a jelen benyomásai hassanak ránk, és lemondunk arról, hogy most, ebben a pillanatban cselekedjünk, mielőtt a tovatűnő alkalmak elmúlnak.

Csak Isten él teljesen a jelenben, mert Ó örökkévaló. Nincs emberi szellem, amely képes lenne felfogni, mi az örökkévalóság. Legfeljebb arról mondhatunk valamit, hogy mi nem az. Azt hiszem, Isten örökkévalósága épp azzal függ össze, hogy Ő örökké a most-ban él. Isten számára az örökkön-örökkévalóságot egyetlen jelenlegi most foglalja össze.

Ezt Jézus jelentette ki Istenről. Valami örökkévaló, valami időfeletti jellemzi Jézus egész életét, ezért élt Ó mindig teljesen a jelenben. Csak el kell olvasnunk a róla szóló különböző beszámolókat, hogy lássuk, hogy mennyire belesűrűsödik egész személyisége szavaiba és tetteibe. Akár barátaihoz szólt, akár ellenségeit feddte, mindig teljesen a jelen pillanatában élt és cselekedett.

Mi nem a jelenben élünk Talán ezért tűnik életünk annyira jelentéktelennek? Nem összpontosítjuk az energiánkat, hanem felaprózzuk. Ahelyett, hogy most élnénk és cselekednénk, részben a múlttal, részben a jövővel foglalkozunk.

A szangvinikus realista. Mindig a jelenlegi helyzet karjai közé veti magát. Ő most él.

A szangvinikus képes arra, hogy beleélje magát mások gondolataiba és érzéseibe.

Felvevőképes, együtt érző természete van. Jól tud alkalmazkodni környezetéhez. Így képes arra, hogy a társadalom minden rétegében könnyedén mozogjon. Általában szeretjük azokat az embereket, akik érdeklődnek irántunk és ügyeink iránt. Sőt, senkit sem találunk érdekesebbnek, mint aki irántunk érdeklődik

Ebben rejlik a szangvinikus ereje: teljes természetességgel helyezkedik bele embertársainak életébe és érdekeibe. Képes arra, hogy a másik emberhez őszinte melegséggel szóljon, mert az ő érzései is őszinték.

A szangvinikusnál nincs bájosabb ember. Természetes bája vonzó és mindannyiunkat meghódít. Úgy tűnik, hogy képes minden ajtót kinyitni. Mindenesetre hajlama van arra is, hogy könnyen bezárkózzon újra. Ez a hibája azonban nem kisebbíti azt a tényt, hogy megíratlan ajánlólevelet hord magánál, amely olyan lehetőségeket nyit meg előtte, amelyekért másoknak az értelem és akarat minden erejével küzdeniük kell. S ezek mégis kudarcot vallanak ott, ahol a szangvinikus bája könnyűszerrel győzelmet arat.

Nincs, akinek a természete alkalmasabb lenne arra, hogy karriert csináljon, mint az övé. Természetesen a sikeres életpálya a jellemtől is függ. A jellem azonban – mint hamarosan látni fogjuk – a szangvinikus gyengéje. Ő általában nem használja ki a nagyszerű alkalmakat, amelyeket szakadatlanul nyújt számára az élet.

A szangvinikus érzékeny és együtt érző.

Valóban elmondhatjuk róla, hogy együtt örül az örülőkkel és együtt sír a sírókkal. Méghozzá minden megerőltetés nélkül, mert ez természetes neki.

Jó dolog, ha egy boldog ember szangvinikussal találkozik. Ő nem zavarja meg a boldogságot kétkedéssel, kritikával, vagy azzal, hogy az egészet nevetségessé teszi. Minden ellenvetés nélkül megosztja a pillanatnyi örömöt. Mindannyian értékeljük azokat az embereket, akik nem keserítik meg örömünket, hanem ellenkezőleg: még növelik.

Ha valamilyen gondunk van, jólesik egy szangvinikus baráttal találkozni. Talán az, amit mond, nem különösen jelentős. De ki is mondhatna olyan szavakat, amelyek nyomasztó gondok között valóságos segítséget nyújtanának? A szangvinikus ezt ösztönösen megérzi. Ezért ő többet ad, mint szavakat: megérezteti velünk együttérzését. Van-e ennél vigasztalóbb? Ő a szívével ragadja meg azt, amit mások meg sem érthetnek, bármilyen jó szándékúak vagy okosak is.

Ezért a szangvinikus természeténél fogva is alkalmas a betegápolásra. S ha ezen kívül kitartó jellemet formál magának, senki sem képes ebben felülmúlni. Ő könnyebben ellenáll a fásultságnak, mint mások – ami tapasztalt betegápolóknál gyakori.

A szangvinikusnak született hajlama van a gyerekekkel való foglalkozásra. Ő maga is bizonyos értelemben gyermek, és az is marad egész életében. A gyerekek vonzódnak hozzá, mert egyszerű és nyílt. Mindent valóságosan átél, és ha élményeiről mesél, a gyerekeknek úgy tűnik, mintha maguk is jelen lettek volna. Ezért csüngenek rajta, bárhová is megy. Gyerekekkel senki sem foglalkozik tehetségesebben, legyen az anya vagy apa, tanító vagy alkalmazott.

A szangvinikus képes a teljes élet megélésére.

Nyitott szemmel jár; többet lát, hall és észlel, mint mások. Éles szeme van a formákhoz és a színekhez, a természethez, a művészethez, az emberekhez, az állatokhoz és a növényekhez, a nagy és a kis dolgokhoz egyaránt.

Értelme és lelke tele van folyton változó benyomásokkal. Unalomra nincs ideje. A jelenben él, és valami mindig foglalkozatja. Boldogsága onnan származik, hogy érdeklődését a kis dolgok is lebilincselik, nemcsak a nagyok. És a mindennapi élet túlnyomó részben valóban csekélységekből áll.

A szangvinikus önfegyelme

Mielőtt leírnánk, milyen értelemben kell önfegyelmet gyakorolnia a szangvinikusnak a temperamentuma miatt, tekintsük át még egyszer a temperamentumot általában, hogy világosan lássuk az ilyen fegyelem szükségességét

A temperamentumot, mint emberi természetünk részét a szellemnek kell ellenőrzése alatt tartania. Sokan nem látják be ezt az igazságot. Ezek a temperamentumot megváltoztathatatlannak tekintik Ha valaki természeténél fogva könnyen felborzolódik, úgy véli, hogy ezen nem lehet változtatni, legfeljebb utána keresztény módon bocsánatot kell kérni, és természetesen az okozott kárt megtéríteni. Ez a nézet alapjában téves. Kétségtelen, hogy a temperamentum sajátos bélyeget süt az emberre, amely a bölcsőtől a sírig elkíséri. De tudatosan iskolázni és fegyelmezni lehet és kell.

Kövessük temperamentumunkat elfogulatlanul és örömmel, de csak addig, míg nem vezet bűnbe. Mindenütt, ahol bűnre ösztönöz, nevelésre kell fogni és meg kell fékezni ugyanúgy, mint minden más természeti impulzust.

Ahogyan testünknek meg kell szentelődnie, vagyis az Úr szolgálatára oda kell szentelnünk, hogy ne egyéni elképzelés szerint a magunk hasznára vagy a magunk dicsőségére, hanem Isten dicsőségére használjuk, ugyanígy temperamentumunknak is meg kell szentelődnie. Úgy kell nevelnünk, hogy lelki életünk előmenetelére szolgáljon, Isten akarata szerint.

Ezért első feladatunk, hogy önvizsgálattal megállapítsuk, melyek temperamentumunknak azok a vonásai, amelyek keresztény életünkkel nem egyeztethetők össze. Ezután meg kell kezdeni az elszánt harcot gyengéink leküzdésére.

A hiányosságok, amelyeket egy szangvinikusnak korrigálnia kell, viszonylag könnyen felismerhetők. Hibái és fogyatékosságai – saját magán kívül – mindenki más számára nyilvánvalóak. A lelki egyensúly és a józanság hiányzik belőle. Élményei folytán gyakran annyira izgatott örömében, hogy elveszti az egyensúlyát. Életében elvész az összefüggés és a következetesség. Senkinek sincs nagyobb szüksége az önvizsgálatra, mint a szangvinikusnak.

Tekintsünk Péterre. Az apostolok között ő a szangvinikus temperamentumú. Milyen őszintén és jó szándékkal telve feddi meg Mesterét! (Mt 16,22.) Milyen melegszívűen és komolyan ígéri, hogy Jézusban soha meg nem botránkozik! Mégis néhány órával később, háromszor egymásután megesküszik, hogy Jézust soha nem is látta.

Milyen pásztori gondoskodással megy elébe ezek után Jézus Péternek! Hogyan terelgeti őt a feltámadása utáni találkozáskor! Jézus ekkor alapos önvizsgálatra készteti Pétert A tagadásnak megfelelően háromszor teszi fel neki a nyomatékos kérdést: „Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?” (Jn 21,15-17.) Micsoda előmenetelre segíti Pétert az önvizsgálata! Ha elolvassuk első levelét, érezhetjük: ezt olyan valaki írta, aki megtanulta önmagát megfigyelni, és megtanult szent okosságban járni. Ebben a vonatkozásban különösen a levél ötödik fejezete érdekes. Az apostol, aki ezt írta, valóban józanná és éberré lett.

A szangvinikus alapvető gyengéi, amelyekre mindenekelőtt gondosan és éberen vigyáznia kell: a megbízhatatlanság, az elnéző magatartás önmagával szemben, és a gyenge akarat. Barátságaira különös figyelmet kell fordítania. Így elkerülheti, hogy hűtlenül és fennhéjázva viselkedjék. Vigyáznia kell, hogy munkájában és egyéb kapcsolataiban emlékezzék ígéreteire, amelyeket hajlamos könnyen elfelejteni. Végül, mielőtt egy munkához hozzálát, gondolja át a problémákat és a feladatokat, nehogy az megint félbemaradjon.

A küzdelem, amelybe ezen a téren belekezd, messze meghaladja saját erejét, mivel makacs és erőteljes természeti hajlamokkal kell szembenéznie. Csak akkor fog győzni, ha megtanulja, hogy hitben harcoljon gyengéi ellen. Ebben a harcban alighanem tapasztalni fog valamit abból a mély igazságból, amelyet Jézus komor szavai így fejeznek ki: „Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel.” (Mk 9,29.)

A gyenge akarat és állhatatlanság ellen mindaddig rámenős harcot kell folytatnia, míg elegendő erő össze nem gyűlt benne arra, hogy önként olyan munkát vállaljon, amely különösen alkalmas arra, hogy akaraterejét gyakorolja, és legyőzze önmagával szemben oly elnéző természetét Még Pál is beismeri: „...megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek” (1Kor 9,27.) Az így nevelt lélek örvendező, értékes kereszténnyé válik. Megnyerő üdeség veszi körül. Ha temperamentumának nemkívánatos vonásait legyőzte, szeretetreméltó, nyílt természetessége jobban láthatóvá lesz. Az ilyen szangvinikus otthonában felnőttnek, gyermeknek egyaránt napsugaras az élete. Nyíltsága, sok eleven tapasztalata, gazdag kedélye, ragyogó és spontán humora a figyelem természetes középpontjává teszik Ha nincs jelen, az üresség érzése lesz úrrá; ha hazaérkezik, az egész ház élettel telik meg.

Keresztény körökben értéke felbecsülhetetlen. Olyan, mint egy friss lélegzetvétel; szívélyes, őszinte, nyílt és kezdeményezésre kész. Vele együtt lenni valóságos jótétemény. Felüdíti a szomorkodókat, megeleveníti a közömbösöket. A körülötte szétáradó derűs atmoszférában a nyugtalan Márta-lelkeket békéhez segíti. Ennél a napsütésnél valóban mindenki megmelegszik.

A szangvinikus született optimista. Mint keresztény, telve van reménységgel. Őreá a kereszténység világos oldala van hatással. A kegyelem, a kiengesztelődés, a kereszt és a vér, a reménység és a menny megragadják érzékeny lelkületét. A keresztény élet csodálatos volta lebeg szeme előtt. Nem azt látja elsősorban, hogy miből, hanem inkább azt, hogy mi végre váltott meg minket Krisztus. A kereszténység győzelmét, jövőjét és célját látja. A szangvinikus Péter a reménység apostolává lett.

 

Szangvinikus alkat gyengéi

A szangvinikus többé-kevésbé bizonytalan és felületes.

Ő ugyanis a pillanat gyermeke – ezúttal hátrányára. Annyira a jelenben él, hogy gyakran elvesznek életének összefüggései. Minden új benyomás elkergeti a megelőzőt.

Amint a pillangó virágról virágra szállong, úgy kószál benyomásokat könnyen felvevő szelleme egyik szenzációról a másikra. Mindennek addig örül, amíg az tart; ha azonban új benyomások elkergetik a régieket, akkor azokat végleg el is felejti.

Hasonló vonást mutat barátságaiban is. Kedves, szívélyes, sőt áradozó, ha egy baráttal találkozik. Az ember azt gondolná, hogy nincs is neki másik, ezért önti rá egész szeretetét erre az egyre. A következő utcasarkon azonban egy másik baráttal találkozik – s vele éppoly túláradóan viselkedik Az előzőt – úgy tűnik – elfelejtette. „Ha nem látom: elfelejtem” – ez a mondás valóban a szangvinikus szájába illik. Barátságaiban általában nem hűséges, nem is kitartó.

Ez azonban semmiképp nem jelenti azt, hogy túláradó magatartása színlelés volt. Így érzett ő abban a pillanatban. De ha az elmúlt, ugyanolyan túlzóan érez másvalaki vagy valami iránt. Egy pillanat alatt elfelejti „barátját”, de a következő találkozáskor ismét a régi szívélyességgel üdvözli.

Ugyanilyen állhatatlan a vonzalmaiban is. Érdeklődését gyorsan és erőteljesen irányítja különböző dolgok felé, ezekről általában nagyon közlékeny, és igyekszik másokat is megnyerni az ügy érdekében. Ezért remek agitátor, kiváló propagandista. Azonban mindig nyitott az új benyomások felé. Hamarosan felmerül benne egy új gondolat, és ez ugyanolyan erősen megragadja. Ekkor az előző gondolat iránt korábban érzett lelkesedése teljesen elszáll. Mindannyian találkoztunk már ezzel a típussal. Szinte minden újabb találkozáskor valami új dologtól van elragadtatva. Mindig azt gondolja, hogy ezúttal valami igen jelentős dologról van szó.

A szangvinikus munkája körében is ilyen állhatatlan. Senkinek sincs annyi félig elvégzett dolga, mint neki. Fiókjában a befejezetlen munkák tömegét találhatjuk. Ha írói tevékenységet folytat, nagy számban hevernek nála a befejezetlen kéziratok. Minden munkát buzgalommal és lelkesen kezd, hamarosan azonban új terveket kovácsol, amelyek teljesen lekötik a figyelmét. A korábbi terveket ekkor elejti.

Különösen végzetes hatású ez az ingatagsága a szerelemben. Nagyon gyorsan hatások alá kerül, meleg és érzelmes természete azonnal a forrponton van. Minden más érdeket félretol. „Az egész világon nincs még egy olyan lány”, és amit ők ketten átélnek, az rendkívüli. Rendszerint azonban nem telik sok időbe, hogy őrületes szerelme elmúljon. Meglát egy másik nőt, beleszeret ugyanolyan intenzíven és az előzőt elejti.

Megbízhatatlan.

Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet komolyan venni, vagy hogy álszent lenne; még kevésbé, hogy hazudik Nem – ő nyíltszívű és jó szándékú. Állhatatlanságában és felületességében is őszinte és naiv. Szándékosság nélkül feledkezik meg mind ígéreteiről, mind kötelezettségeiről. Ígéreteket tesz jobbra és balra, és az első pillanatban szilárdan elhatározza, hogy ezeket be is tartja. De szinte azonnal el is felejti az egészet. Talán még emlékszik hébe-hóba, de az után hiúságból vagy gyengeségből kifogásokat keres, hogy bizonyítsa: ígéreteit valóban nem tudta megtartani. Elvárja, hogy a természetéért megbocsássanak neki. Nem volt elég, hogy olyan élénk érdeklődést mutatott, sőt még ígéretet is tett? Nem elvárhatná, hogy jóakaratát tettnek ismerjék el?

A lényeg az, hogy nem lehet megbízni benne. Soha nem tudhatjuk, hogy ígéretét megtartja-e, vagy nem. Ezért nehéz vele együtt dolgozni.

A szangvinikus gyengéi miatt messze nem lesz olyan sikeres az életben, amilyen tehetsége révén lehetne. Élete és életfeladatai valószínűleg elkopnak. Minden jó szándéka és fáradhatatlan tevékenysége ellenére sokszor viszonylag haszontalan életet él, amely csupa jó, de véghez nem vitt szándékkal telik el.

Útmutatás lelkészeknek és lelkigondozóknak

A szangvinikust könnyen befolyásolja a környezete. Nem okoz nehézséget számára, hogy mások érzéseibe vagy érdeklődésébe beleélje magát. Ha egy ilyen temperamentumú ember még nem tért meg, és valódi keresztényekkel kerül érintkezésbe, gyorsan hatásuk alá kerül. Életcéljuk és viselkedésük hamar hatással lesz rá, s készségesen beleilleszkedik a keresztény környezetbe. Nem jelent számára nehézséget az sem, hogy a hivők beszélgetéseiben részt vegyen. Az énekek és mindaz, ami az istentiszteleteket vonzóvá teszi, őreá különösen erős érzelmi hatást gyakorol. Ezeken az alkalmakon meg nem tért állapotában is részt tud venni anélkül, hogy az álszentség vétkébe esne. Itt is nyíltsága és egyenessége érvényesül.

A szangvinikus számára könnyű a lelki ébredés. Isten Igéjéből elsősorban az érzelmet érintő részek szólítják meg: Isten szeretete az emberek iránt, a bűn szörnyű következményei és büntetése, s legfőképpen Jézus szenvedése és halála.

Az evangélizáción mélyen meghatódik. Megtérése hamar megtörténik, gyakran heves sírás kíséretében. Mint általában, most is közlékeny és nem rejti el érzelmeit. Fájdalmát rendszerint hamar ujjongó öröm váltja fel. Minden gyorsan és nehézségek nélkül megy végbe. Minden úgy zajlik, mint a köves helyre esett mag esetében (Mt 13,5-6; 20-21). Hamar kikelt, de gyorsan el is száradt, mivel nem volt gyökere.

Nagy hatású evangélizációk alkalmával során a szangvinikusok hamar „bevetik” magukat: „örömmel fogadják az Igét” – mint ahogy Jézus mondja. Boldogok, lelkesek, beszédesek. Mivel sajátos képességük van arra, hogy felkeltsék mások érdeklődését tapasztalataik iránt, bizonyságtételük hiteles és magával ragadó.

A szangvinikus megtérése mégis rendkívül nehéz. Felébredése viszonylag könnyen megy, de a döntő lépés megtétele nehéz. A Lukács 9,57-62-ben találkozunk néhány szangvinikus emberrel, akiken Krisztus megpróbál segíteni. Látjuk jó szándékú buzgalmukat, ugyanakkor a végérvényes döntéstől való félelmüket is. Az ilyeneknek Jézus abban segít, hogy döntésre kényszeríti őket. Nem sürgeti őket arra, hogy kövessék őt, de arra igen, hogy válasszanak. A szangvinikusoknak erre van szükségük, mert hajlamosak arra, hogy elegendőnek tartsák buzgalmukat Krisztus és a kereszténység iránt, s így az utolsó lépés elől kitérjenek.

Ha betegség, gondok és fájdalmak közepette találkozunk a szangvinikussal, a legnagyobb reményeket kelti bennünk arra nézve, hogy valóságos megtérésen ment át. Szorgalmasan olvassa az Igét, imádkozik, nincs más vágya, mint hogy Istenről beszélgethessen. Istenfélelmében annyi a komolyság és az erő, hogy úgy tűnik, valóságos változáson ment át. Amint azonban a helyzet javul, gyakran azt látjuk, hogy ő ugyanolyan világi személyiség maradt, mint azelőtt. A megtérés virágait könnyen kibontja – de gyümölcsök nélkül.

A szangvinikust megtérése után is különös nehézségek és veszélyek érhetik. Állhatatlansága az ő gonosz ellensége. Nem esik nehezére, hogy vallásos összejöveteleken keresztény legyen. Éneklés, zene, őszinte bizonyságtétel, megható történetek hamar előhozzák a könnyeit. Teljes szívvel és lélekkel vesz részt mindenben. De otthon, a mindennapi életben a legnagyobb nehézségei támadnak. A mindennapos kitartás neki nehezebb, mint másnak. Minthogy természeténél fogva állhatatlan és változékony, könnyen környezetének hatása alá kerül, és nehezére esik imádság és bibliaolvasás által Istennel szoros kapcsolatban maradnia. A kísértések elleni mindennapos harc meghaladja erejét. A vallásos összejövetelekről magával hozott jó szándékok a mindennapok során hamar elpárolognak.

Mindig valami újra vágyik Temperamentumának az állandó boldogsághoz változatosságra, és örömre van szüksége. Vidámsága elmúlik, ha életében eluralkodik az egyhangúság. Mert ha valaki csak az örömnek él, annak állandóan új szenzációkra van szüksége. Így a szangvinikus hamar megelégeli az ismert igehirdetőt. Mást akar hallgatni; az ismert módszerek elfárasztják. Ha valami újdonságról hall, azt azonnal ki is akarja próbálni.

Lelkesen kap az új tennivalók után. Ehhez azért van kedve, mert változatossággal jár. Egy baráti körben valószínűleg a legfegyelmezetlenebbek közé számít, és a vezetőnek sok vesződséget okoz. Az biztos, hogy nincs szándékában a csoport felrobbantása, mint ahogy ez a kolerikus esetében gyakori. Nem, e tekintetben egyenes és nyílt. Mégis, ha egy ravasz kolerikus szakadást tervez, a szangvinikust gyakran eszközként használja, visszaél vele.

A szangvinikusnak a beszédhez és az igehirdetéshez rendkívüli adottsága van. Gazdag érzelmi életet él, jól és szívből beszél. Kertelés nélkül kifejezi pillanatnyi gondolatait és érzéseit, magával ragadja hallgatóit. Anélkül, hogy tudná vagy akarná, az egyik pillanatban sírásra, a másikban nevetésre fakasztja őket megható szavaival.

Hamarosan azonban tudatossá válik talentuma. Ekkor állhatatlansága és változatosság utáni igénye túlzásokra ragadják. Megerőltető számára, hogy imádsággal, bibliaolvasással, elmélkedéssel készüljön fel az igehirdetésre. Rábízza magát a beszélőképességére, amivel – ha belejön – hallgatóit magával tudja ragadni. Azonban ilyen prédikációkkal saját magát és hallgatóit is kiszárítja.