A nemi ösztön

Amikor egy fiatal felnőtté érik, tudatára ébred a testében megjelenő új hatalmas erőnek. Ez az új erő a nemi ösztön.

A nemi közösülés utáni vágyat Isten plántálta belénk. Ez nem szennyes és nem gonosz. A nemi ösztön Isten ötlete volt, nem a mienk. Olyan hormonokat ültetett belénk, amiktől a másik nem felé vonzódunk. A szexualitás az Isten által megtervezett formájában gyönyörű. Ez mindenre így áll, amit Isten teremtett.

A nemi ösztön nem bűnös, de Isten figyelmeztet, hogy uralkodnunk kell e vágy fölött. A Bibliában sokszor beszél arról, hogy tartsuk tisztán magunkat a társunk számára, akivel egy nap összeházasodunk.

A nemi ösztönt az evési ösztönhöz lehetne hasonlítani. Nem bűn éhesnek lenni, de az már bűn, ha élelmet lopunk éhségünk csillapítására. Hasonlóképpen a nemi ösztön önmagában nem bűnös, de bűnös, ha helytelen módon elégítjük ki.

 

Az Isten terve szerinti nemi ösztön

Isten minden élőlényt a szaporodás képességével teremtett. Az állatok erős nemi ösztöne összehozza a hímet és a nőstényt, hogy párosodjanak. Azonban az állatok esetében a nemi ösztön bizonyos időszakokhoz van kötve. A nőstény csak akkor Fogadja a hímet, mikor a termékeny időszakban van. Máskor nem érdekli. Az állatoknál a párosodást Isten csak szaporodás céljából teremtette.

Az emberi lényeknél ez másképp van. Isten szaporodási eszköznek is adta, de a férj és feleség közötti szeretet legteljesebb kifejezésére is szolgál. Isten más tormában is teremthetett volna minket. Megtehette volna, hogy belénk is csak időszakos nemi ösztönt ültet, mint az állatokba, de ez csak korlátozott szexuális élvezetet nyújtott volna. Állandó kielégülést kívánó nemi ösztönnel is teremthetett volna, de ez elviselhetetlenné tette volna az életet.

Isten egy harmadik, az előző kettőnél jobb megoldást tartogatott számunkra. Olyan lappangó nemi ösztönnel teremtett, amit inger hoz működésbe.

Ez azt jelenti, hogy férj és feleség élhet úgy egymás mellett, hogy nem a nemi vágyaik irányítják őket. De a megfelelő időben felkelthetik egymás nemi vágyát.

Házasságon belül a férj és a feleség nemi vágyukat Isten törvényének megszegése nélkül elégíthetik ki nemi közösüléssel. Ezt Isten így akarta.

Ugyanezek az erős vágyak és szenvedélyek házasságon kívül is felébreszthetők. E vágyaknak azonban nincsen „jogos” levezetési formája. Ha nem elégülnek ki, csalódottságot okoznak, ha viszont igen, az paráznaság, egyike a legpusztítóbb bűnöknek, amibe az ember beleeshet. Ezért óv a Biblia a nemi ösztön házasságon kívüli felébresztésétől.

A nemi ösztön hasonlítható egy gőzkazánhoz. Ha a kazánban tüzet gyújtunk, a benne lévő víz gőzzé alakul. Ez a gőz hatalmas nyomást idéz elő, de egy kivezetés megfelelő módon vezeti le az energiát. Így az használható turbinameghajtásra, elektromosság termelésére. Ha azonban nem gondoskodunk kivezetésről, és úgy gyújtunk be, a kazán felrobban.

A szexualitás Isten csodálatos ajándéka, de ne gyújtsd meg a nemi szenvedély tüzét, hacsak nincs meg a megfelelő kivezetés a felgyülemlő félelmetes testi és érzelmi nyomás részére. Az egyetlen biztos és helyes levezetés, amit a Biblia elismer, a házasság. Házasságon kívül helytelen felébreszteni és ingerelni a nemi vágyakat.

A férfiak vizuálisan ingerelhetők Minden érzékszervünknek szerepe van a nemi ingerlésben, de különbség mutatkozik a fiúk és lányok reakciói közt. A lányokat elsősorban az érintés ingerli, a fiúkat pedig egyformán a látás és az érintés.

A fiúkat szexuálisan felingerelheti, ha lányokon testhezálló pulóvert vagy mély kivágású blúzt látnak. Sok lány ennek tudatában van. Értenek is hozzá, hogyan öltözzenek, járjanak, üljenek és mozogjanak, hogy ingereljék a fiúkat. Ez azért helytelen, mert a fiúkban bűnös gondolatokat ébresztenek.

Némely lány ezzel védekezhet: „Ha nem lakna bennük gonoszság, nem támadnának ilyen gondolataik.” De a Biblia azt tanítja, ha valakit bűnre vezetsz, te magad is vétkezel.

Érzéki képek nézegetése, nemi vágyat felébresztő magazinok olvasása, a szexuális érzékek felélesztésére komponált zene hallgatása, sexjelenetekkel tűzdelt filmek nézése – mind olyan dolgok, amelyek meggyújtják a nemi szenvedély tüzét. A Biblia óva int ettől:

„...a testet ne tápláljátok kívánságokra.” (Róm 13,14)

 

A szex soha nem kötelező

Tudnunk kell, hogy minden káros utóhatás nélkül ellene lehet állni a nemi ösztönnek. A nemi ösztön abban különbözik az evési ösztöntől, hogy amíg evés nélkül nem maradsz sokáig életben, a nemi ösztönnek következmények nélkül bármeddig nemet mondhatsz. Kétségtelen, a szexualitásnak fontos szerepe van, de nem elengedhetetlen az élet élvezéséhez. Sokan nemi közösülés nélkül élik le életüket, mégis teljes a boldogságuk.

Előfordulhat, hogy egy fiút annyira felizgat a csókolózás, simogatás, hogy sürgeti a lányt: „Ha már eddig eljutottunk, muszáj engedned!” Ez úgy hangzik, mintha valami szörnyűség történne vele, ha a lány nem adja be a derekát. De ez nem így van. Semmi baja sem lesz, ha nem elégülnek ki a vágyai. Viszont egyáltalán nem vall bölcsességre, ha eddig fajulnak a dolgok.

Most a fiúkhoz szólok. A fiúknak felnőtté érés idején erős nemi vágyaik vannak. Testük százezrével termeli és tárolja a spermát. Ha egy fiú házasság előtt tiszta életet él, időről időre megtelik a „raktár”. Isten úgy tervezte az emberi testet, hogy amikor ez történik, a felesleget a test kiüríti alvás közben. Ezt hívják pollúciónak vagy magömlésnek. Ez teljesen normális és egyáltalán nem kell szégyellni. Ehelyett inkább köszönd meg az Úrnak az általa nyert megkönnyebbülést.

 

Az Úr Jézus tanítása a testi vágyakról

Az Úr Jézus keményen beszélt erről: „...aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele.” (Máté 5,28) Azaz nem kell elkövetned magát a házasságtörést ahhoz, hogy vétkessé válj ebben a bűnben. Ha megkívánsz egy nőt, már elkövetted a házasságtörést.

Dávid Isten hű szolgája volt. A Zsoltárok közül sokat ő írt. Ő volt Izrael népének legnagyobb királya. Egyszer felülkerekedett rajta a testi vágy, és két nagyon súlyos bűnt követtett el.

A Biblia pontosan elmondja a történteket. Egy este Dávid palotájának tetején sétált, és megpillantott a szomszéd kertben egy gyönyörű nőt, amint az épp fürdött. Előfordul, hogy az első pillantásról nem tehetsz, de Dávid újra és újra odanézett, míg a szenvedély tüze el nem borította az agyát. Elküldött Bethsabéért – így hívták az asszonyt – és házasságtörést követett el vele. Egy idő múlva Bethsabé üzent Dávidnak, hogy állapotos. Mivel Bethsabé férje katonai szolgálat miatt távol volt. Dávid rádöbbent, hogy házasságtörése hamarosan ki fog derülni. Hogy elfedje bűnét és elvehesse Bethsabét, intézkedett, hogy az asszony férje elessen a csatában. Végül feleségül vette az asszonyt. Úgy tűnt, sikerült eltitkolnia házasságtörését és gyilkosságát. A Bibliában azonban ezt olvassuk: „De az Úrnak nem tetszett, amit Dávid elkövetett.”

Isten elküldte Nátán prófétát, hogy szembesítse Dávidot gyilkosságával és házasságtörésével. Dávid őszintén megbánta bűneit, és megvallotta azokat Istennek: „Könyörülj rajtam Istenem kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet! Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet”. (Zsoltárok 51,1-2)

Láthatjuk tehát, hogy Dávid szíve valóban összetört bűnei miatt. Isten megbocsátott neki, és visszafogadta közösségébe. Dávidnak azonban el kellett hordoznia bűneinek következményeit. Isten szava óva int: „Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is.” (Galata 6,7)

Isten megüzente Nátán prófétán keresztül, hogy „a kard” soha nem fog eltávozni Dávid házától. Ezt azt jelenti, hogy Dávidnak sok szomorúsága és tragédiája lesz a családon belül. Ez be is következett.

A Bethsabétől született gyermeke meghalt. Amnon, Dávid egyik fia megerőszakolta féltestvérét, Tamart. Egy másik fia megölte Amnont. Absolon nevű fia pedig lázadást szított ellene, Dávidnak menekülnie kellett saját fia elől, aki aztán meghalt a csatában. Ezek voltak Dávid bűnének szörnyű következményei.

E történetből két fontos tanulságot is levonhatunk:

1. Noha Isten kész megbocsátani a bűneinket, a következményeket akkor is viselnünk kell.

2. Bizonyos bűnöket, szörnyűséges, egész életre kiható következmények követnek.

Talán azt gondolod, ilyen nem történhet meg veled. De megtörténhet. Dávid „lelki óriás” volt, mégsem volt elég erős ahhoz, hogy legyőzze a testi vágyat, mert engedte, hogy szenvedélye úrrá legyen rajta. Te sem leszel képes felülkerekedni testi vágyaidon, ha hagyod, hogy felébredjen a szenvedélyed.

Senki nem tud hosszabb ideig ellenállni a nemi ingerlésnek.

 

Isten szabályai a szexualitásra

A szexualitás csodálatos ajándéka védelmére érdekében Isten parancsolatokat és szabályokat állított fel. Lássunk néhányat ezek közül.

• Ne csábíts másokat bűnre!

A Biblia kijelenti: bűn, ha egy férfinek parázna gondolatai vannak egy nőről. De ugyanígy az is bűn, mikor egy nő szándékosan úgy öltözködik és viselkedik, hogy a férfiben ilyen gondolatokat ébresszen.

• Ne hagyd, hogy mások bűnre kényszerítsenek! Jézus mondta: „Aki bűnt követ el, szolgája a bűnnek.” Az erkölcstelen emberek abban keresik az élvezetet, hogy másokkal lefekszenek. „Szabad”-nak hiszik magukat, azt tesznek, amit akarnak, közben bűneikhez vannak láncolva. A Biblia ezt így mondja: „Szabadságot ígérnek nekik, bár maguk a romlottság szolgái, mert mindenki rabja lesz annak, ami legyőzte.” (2Pét 2,19)

• Kerüld a paráznaságot!

A paráznaság önkéntes nemi kapcsolat egy össze nem házasodott nő és egy férfi közt. Ennek a bűnnek katasztrofális következményei vannak. A Biblia ezt mondja: „...A test azonban nem a paráznaságért van, hanem az Úrért... Kerüljétek a paráznaságot! Minden más bűn, amit elkövet az ember, kívül van a testén, de aki paráználkodik, a saját teste ellen vétkezik.” (1Kor 6,13.18)

• Kerüld az abnormális nemi vágyat!

Minden eltérés a normális férfi-nő nemi kapcsolattól helytelenül használja és visszaél az Istentől kapott nemiséggel. Isten ezt mondja:

Ha valaki férfival hál úgy, ahogyan asszonnyal szoktak hálni... utálatosságot követnek el mindketten...”(3Móz 20,13)

Isten az elburjánzott homoszexuális gyakorlat miatt pusztította el Sodomát és Gomorát. Ez legyen minden istentelenül élőnek figyelmeztetés. (2Péter 2,6)

• Ne kacérkodj!

Ezzel más nemi vágyait ébresztenéd fel, amelyeket kielégítésére nem vagy jogosult.

• Tartsd magad tisztán!

Kerülnöd kell az erkölcstelenség minden formáját! Nem adhatsz nagyobb ajándékot jövendő férjednek vagy feleségednek, mikor összeházasodtok, mint a tisztaságodat. Ez ugyanúgy vonatkozik a fiúkra, mint a lányokra.

• Ne add oda vagy vedd el azt, ami egy napon egy másik személyt illet meg!

Többek között ezért is rossz a paráznaság. Az a lány, aki feladja tisztaságát, másnak adja, ami egyedül jövendő férjét illetné. A fiú ugyanúgy bűnös, mert ő meg elveszi azt, ami nem az övé. Isten elítéli azokat, akik ezt teszik: „...senki túlkapásra ne vetemedjék, és ne csalja meg testvérét semmiféle ügyben. Mert bosszút áll az Úr mindezekért...” (1Tessz 4,6)

• Kerüld a testi vágyat felgerjesztő dolgokat!

A Biblia figyelmeztet: „Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld!...” (2Tim 2,22)

Kerülni pedig úgy lehet az „ifjúkori kívánságokat”, hogy az ember teljesen elfordul attól, ami testi vágyat csigázhat fel. A testi vágy ártalmatlannak tűnhet, de valójában halálos ellenség.

Tegyük fel, egy fiú találkára készül este. Mielőtt elindulna, testi vágyat ébresztő sexmagazint lapozgat, vagy olyan kazettát hallgat, aminek szövege szintén felizgatja. Ezek után találkozik a barátnőjével, és elmennek egy moziba. Találd ki, mit néznek! A film tele van szenvedélyeket felkavaró jelenetekkel. Kerüli ez a fiú az „ifjúkori vágyakat”? Nem, inkább élesztgeti azokat.

A mozi után egy elhagyatott helyet keresnek. Mindketten fel vannak izgatva a látottaktól. A csókolózást és ölelkezést természetszerűen követi a nemi aktus. Meglepő? Nem. Ez az előzmények logikus következménye. A Biblia így mondja: „Vihet-e valaki tüzet a keblében úgy, hogy meg ne gyulladjon a ruhája? Vagy járhat-e valaki parázson úgy, hogy a lába meg ne égjen?” (Példabeszédek 6,27-28)

Ahogy nem tudsz tűzben járni a megégés veszélye nélkül, ugyanúgy képtelen vagy hosszabb ideig a nemi ingerlésnek is ellenállni.

 

A nemi közösülés Isten csodálatos ajándéka

 

A nemi közösülés a szerető Isten ajándéka. Megfűszerezi a házasságot és ízt visz az életbe. Biblia ezt mondja: „...Lesznek ketten egy testté.” (Ef 5,31)

Ez az egység több mint testi egyesülés. Két ember teljes egysége: testüké, lelküké, szellemüké. Akkor nyújtja a testi egyesülés a legteljesebb örömet, ha férj és feleség keresztyén, és így „egyek az Úrban”. Így olyan egységet élnek át, ami minden más felett áll ezen a világon.

Isten az áldását adta a házasságon belüli nemi közösségre: „Legyen forrásod áldott, és örülj ifjúkorodban elvett feleségednek... keblei gyönyörködtetnek mindenkor, szerelmétől mindig mámoros leszel.” (Példabeszédek 5,18-19)

Láthatod ezekből a versekből, hogy Isten tetszésére van a romantika a házasságban. Ő örömét leli a boldog házasságokban és örömteli otthonokban. Ha ötven évig tart a házasságod, akkor azt akarja, hogy ötven évig szerelemben élj a pároddal.

Tegyük fel, ötven évet töltötök majd el házasságban. Így az alábbi időábra jellemző rátok.

Ha összehasonlítjuk az ismerkedés-udvarlás viszonylag rövid idejét a házasságban eltöltendő évekkel, nyilvánvaló: saját érdeketek, hogy kivárjátok a testi közösséggel az Isten által arra rendelt időszakot és körülményeket.

Tegyük fel, hogy egy gazdag rokon ezer dollárt ajándékoz neked a tizenhatodik születésnapodra. Mivel szeretne takarékosságra és ésszerű költekezésre ösztönözni, hozzáteszi, hogy ami a 21. születésnapodra megmarad az ezer dollárból, azt az összeget minden hónapban megkapod hátralévő életedben.

Egy ilyen ajánlattal egy bölcs fiatal nem költené el semmiségekre a pénzét, hanem inkább kivárná, hogy a legnagyobb összeget kapja egész élete során.

Ez vonatkozik a szexualitás csodálatos ajándékára is. „Elköltheted” pillanatnyi örömökre is, és learathatod félrelépéseid keserű termését, vagy kivárhatod a megfelelő időt, hogy a legtovább élvezd a legteljesebb formájában.

Összegzésképp: Ne áldozd fel a szex hosszú távú előnyeit rövid távú izgalmakért.

 

Őrizd az érzéseidet!

Nem könnyű türelmesnek lenni. Most azonnal akarjuk az élvezetet. Nem könnyű kordában tartani az érzéseket. Nem könnyű nemet mondani a nemi étvágynak. Nem könnyű nem irigyelni azokat, akik látszólag élvezik a házasságon kívüli szexet, de Isten útja mindig a legjobb.

Mint e leckék írója, hadd osszak meg veletek valamit. Feleségemmel 44 szeretetben eltöltött évet éltünk meg, és még sok hasonló évnek nézünk elébe. Isten hat gyermekkel és sok boldog nappal ajándékozott meg bennünket. Történtek tragédiák is az életünkben – legidősebb fiunk hétéves korában meghalt egy balesetben.

Nagyon szerelmesek voltunk, mikor összeházasodtunk, és szerelmünk az évek multával csak mélyült és erősödött. Feleségemet ma is az teszi széppé, hogy szeret egy férfit, és ez a férfi is szereti és becsben tartja őt.

Feleségemmel sokszor megköszöntük már Istennek, hogy egymás számára tartogattuk magunkat, és nem játszottunk a szexszel házasság előtt. Még mindig szerelmesek vagyunk, még mindig szeretjük egymás kezét fogni! Csodálatos ennyire szerelmesnek lenni ennyi év után.

Talán azt mondod: „Ember, ez csodálatos!” Igen, valóban az. Isten így tervezte el a házasságot, és téged is hasonló házassággal kíván megajándékozni.

 

Hogy állítsam le?

 

Egyik kedvenc tizenévesem bejött a dolgozószobámba, és kibökte:

– Tiszteletes úr, beszélnem kell önnel. Van egy problémám.

– Mi a baj? – kérdeztem.

– A találkáim a fiúkkal.

– Mi baj van velük?

– Nem tudom, de valahogy mindig rosszul végződnek. Felfedeztem valamit: a gyülekezetben lévő keresztyén fiúk sokkal rámenősebbek, mint azok, akikkel azelőtt randiztam.

„Sajnos, ez sokszor igaz.” – gondoltam.

– Mit tegyek? Az Urat akarom szolgálni, keresztyénként akarok élni. Jó szolgája akarok lenni, tiszta akarok maradni. De vénlány sem akarok maradni, hogy végül senkinek se kelljek!

– Hidd el, nem fenyeget ez a veszély.

– De mit tegyek?

– Hadd kérdezzek valamit. Hívő az a fiú, akivel most barátkozol?

– Hívőnek vallja magát. Tetszik ismerni is.

– És te is keresztyén vagy, nem igaz?

– Így van.

– Gondoltál már arra, hogy imádkozz amikor együtt időztök?

– Imádkozni egy randin?

– Igen, mi olyan különös ezen?

– A többiek dilisnek néznének, ha találkán imádkoznék. Az ifjúsági összejövetelen, az rendben van. Az énekkari próba és az istentisztelet is más. De egy randin? Ki imádkozik randin?

– Hát abból amit elmondtál, úgy tűnik, ideje lenne elkezdened. Ha ő nem kezdi el, mi lenne, ha te tennéd meg? Kérd Isten áldását az együttlétetekre.

– Hát... ez biztosan megváltoztatná a programot.

– Ezt akartad, nem? Egy próbát megér. Az Úr azt mondta: „Mindenkor imádkozzatok!”, tehát mi a probléma?

A lánynak ilyesmi biztos soha nem jutott volna eszébe, de elfogadta a javaslatomat. Pár hét múlva ragyogó mosollyal állt elém.

– Na, hogy sikerült? – kérdeztem.

– Remekül! Nagyszerűen! Várakozáson felül!

– Mi történt? – érdeklődtem.

– Értem jött, épp indulni akartunk, mikor megszólaltam: „Várj csak egy kicsit!”

– „Mire?” – kérdezte.

– „Mit csinálunk ma este?”

– „Nem tudom.”

– „Akkor tegyünk most valamit.”

– „Mit?” – kérdezte.

– „Imádkozni akarok az együttlétünkért.”

Ha egy tortát az arcába nyomok, akkor sem lepődött volna meg jobban. Csak állt és alig jutott szóhoz. „Micsoda? Mit akarsz?”

– „Keresztyének vagyunk, nem?”

– „Dehogynem.”

– „Szeretjük az Urat, nem?”

– „Persze.”

– „Az Ő akaratát akarjuk követni, nem?”

– „Feltétlenül.”

– „Nem akarunk semmi rosszat tenni, igaz?”

– „Nem hát!”

– „Akkor miért ne imádkozhatnánk érte? Imádkozzunk az együttlétünkért!”

– „Én aztán nem.” – mondta. „A te ötleted volt, imádkozz te!”

– Így aztán – folytatta a lány – kértem az Urat, hogy őrizzen minket, hadd legyünk jó tanúi, hadd mutassunk jó példát, és hogy érezzük jól magunkat. Hadd mondjam el, soha azelőtt nem voltak jobb találkozásaink. Gyönyörűen mennek a dolgok. És érzek egy soha nem ismert, felém irányuló tiszteletet és csodálatot.

 

Töltsd ki az alábbi tesztet:

 

A nemi ösztön 4. lecke

 

Igaz vagy hamis?

 

    I   H    A nemi ösztön nem bűnös, de Isten azt mondja, hogy kordában kell tartanunk.

   I    H   A paráznaság az egyik legpusztítóbb bűn.

   I    H   A szex mindig kényszerűség, különösen, mikor a fiú unszol.

   I    H   Szabad a házasságon kívül felkelteni és ingerelni a nemi vágyakat.

 

A Biblia óv minket attól, hogy meggyújtsuk a nemi szenvedély és vágy tüzét. Sorolj fel négy ilyen tiltást:

1. ______________________________________________________________________

2. ______________________________________________________________________

3. ______________________________________________________________________

4. ______________________________________________________________________

 

2Timóteus 2,22 ezt mondja: „Az ifjúkori kívánságot pedig kerüld!” magyarázd meg, mit jelent ez! ________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

_____________________________________________________ .

 

Ebben a leckében van egy lista Isten szexszel kapcsolatos szabályairól. Melyik hármat szegik meg szerinted a leggyakrabban?

1. _____________________________________________________________

2. _____________________________________________________________

3. _____________________________________________________________

 

Mi a legfontosabb, amit ebben a leckében tanultál?

________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

________________________________________________________________________

__________________________________