Augusztus 16-i segélyszállítmány

Dátum: 
2022. augusztus 16. 00:00
Tevékenység: 

 Isten kegyelméből újabb segélyszállítmányt vihettünk Ukrajnába.

Ahogy lenni szokott, most is volt némi kalamajka a határon. Az a természetes, hogy semmi nem úgy történik, ahogy várnánk, ahogy a legutóbbi úton volt. Ilyenkor van szükség az önuralomra, türelemre, hogy a néhány órás procedúra ne zökkentsen ki misszionáriusi nyugalmamból.

Ezen az úton a hangsúly egy fél tonna folyékony mosószer és másik fél tonna ruhanemű szállítása volt. Adományba kaptuk ezeket, mi pedig örömmel vittük el a rászorulóknak. Nagy hiány volt mosószerből, volt öröm, mikor megérkezett a szállítmány. A mostoha körülmények miatt a ruhák rendbentartása nem kis feladat. Gondoljunk bele, ha vezetékes víz, mosógép nélkül kellene élnünk. És már fél éve!

Beregszászon mentünk az autóval, mikor egy ősz hajú néni leintett. Megálltunk. Kiderült, hogy  Kulcsár Józsinak jó ismerőse, a szomszédja, aki ráadásul magyar. Rózsika néninek hívják, és kért, ha tehetjük, vigyük el a városházára, ahová az unokáival tart. Az árvaellátást ment intézni. Ők az egyik elesett ukrán férfi családja. A híradásban olvastam, hogy ismét meghalt egy kárpátaljai férfi. De ez így már nem hír a TV-ből! Ez már maga az élet, a maga borzalmával!

El sem tudom képzelni, hogy milyen lehet az, ha a saját országom másik részébe érkezve ellenséges hadsereggel találkoznék, akik válogatás nélkül pusztítanak mindent. Ahol csak úgy lelőhetnek bárkit büntetlenül. Maga után hagyva árva gyerekeket, gyámolításra szoruló idős szülőket... Együtt sírtunk Rózsika nénivel és családjával. 

Istenem, meddig tart még a pusztítás, az értelmetlen öldöklés!

A finom étel amit Ilonkáék most is főztek a rászorulók számára, és amiből egy tányérral megvendégeltek engem is, sem vette el a gyász szomorú ízét. Milyen jó, hogy a gyerekek tudnak örülni. Hogy az ő szívük minden nyomorúság mellett is tud vidám lenni! A feleségem sütött kalácsot a számukra, amit a finom pörkölt után elmajszoltak. Uram, add, hogy ezeknek a gyerekeknek az élete másról szóljon, mint nyomor, háború, szenvedés!! Hagy ismerhetnének meg téged Jézus Krisztusom, és nálad igazi vígaszra, örömre, tartós békére találjanak!

 

 

Képek: