Dobos Márton (Szú):

Nem Isten dolgaival foglalkozó családba születtem. Szüleim elváltak. 6 éves koromig vidéken éltünk aztán anyukámmal Pestre költöztünk. Sokat dolgozott, de a nagyszüleimnél laktunk, így tisztességesen nevelkedtem. Eljött a hetedik osztály utáni nyár, amikor felnőtt lettem (legalábbis azt hittem). Kezdődtek az első egészéjszakás bulik. Aztán rögtön jött az első füves cigi, előbb, mint a hagyományos. Az általános iskola utolsó évének második fel már teljesen a fű és a bulik körül forgott. Legnagyobb élményem akkoriból, hogy egy héten át partiztunk és szívtunk (füvet). Szakközépben aztán kinyílt a világ. Új barátok vettek körül és akkor találkoztam a magyar punk zenével, mely életemet sokáig meghatározta. Napi két órát biztos hallgattam. Még összejártunk a régi társasággal, de már untuk a füvezést és punkhoz a kannás bor illett, tehát hamar átszoktunk a terekre, kocsmákba és koncertekre. Sok új barátot szereztem, akik ugyanúgy csalódtak a társadalomban, ezt úgy tudtuk feldolgozni, hogy együtt ittunk és tettük, ami belefért, minden hétvégén a tereken, kocsmákba. Legfőbb szórakozásunk az volt, hogy koncerteken előrementünk úgymond pogózni. Ami annyit jelent, hogy ütjük és rugdossuk egymást zenére. Ez jelentett számunkra fantasztikus katarzist. A lényeg az volt, hogy fájjon és másnap számolhassuk, kinek van több lila foltja. Az öltözködésünk is hozzáalakult az életvitelünkhöz.

Hétfő reggelenként már azon tanakodtunk a suliban, hogy hol iszunk hétvégén. Évekig így telt az életem. Hét közben súlyemelő edzésre jártam, hétvégén meg leépültem, így hétfőn már volt motiváció, hogy legalább ne csökkenjen a teljesítményem.

Aztán jött az Egyetem. A gólyatáborban bizonyítottam, hogy van rutinom a bulizásban.

Itt megismerkedtem és jóba lettem egy évfolyamtársammal, aki fura volt számomra, mert nem élte a megszokott egyetemista életet. Nem bulizott, nem ivott és nem is vágyott rá. Ennek ellenére boldog volt és normális, vidám, tevékeny ember.

Elhívott Erdélybe, egy nyári táborba. Szívesen mentem, bár fenntartásaim voltak, mert mondta, hogy az ő gyülekezetéből jönnek, de végül elmentem a 2004-es balánbányai Kifi táborba, és részt vettem a programokon. Nagyon jól éreztem magam, bár sok minden új volt. Imádkoztak és Istenről, meg Jézus Krisztusról beszéltek. Mivel én már ezotériával foglalkoztam korábban, ezért a beilleszkedés annyira nem volt nehéz. Mikor a táborból, hazajöttem, nem éreztem jól magam. A táborban béke, nyugalom és szeretet volt. Itthon pedig egész más volt mindenhol ebben a városban a metrón, az aluljárókban, és a lakásokban. A zene, ami régen életem meghatározója volt, már nem esett jól hallgatni éreztem, hogyan manipulálja érzéseimet és hogyan kerülök hatása alá. Nem akartam többé párkapcsolatot kezdeni házasságon kívül, mert éreztem, hogy ettől nem lennék boldog csak önzőségen alapulna. A régi barátaimmal folytattam a megszokott életvitelt, de már nem okozott örömet. Ürességet éreztem mindenhol, az ismerőseim közül semelyikük életét nem tekintettem követendő példának. Mindenhol felbomlott vagy rossz házasságok, egymás után cserélődő partnerek. A társadalom egyre inkább valamilyen függőségbe merül, az önzés, mindenhol és az élvezetek kielégítése, tv, internet, pénz, siker és szépnek tűnő párkapcsolatok.

Barátaimmal az alkoholba, bulizásba és a barátságba menekültünk, de belül mindannyian céltalanok és üresek voltunk. Tudtam, hogy nem itt van a helyem, ezért elkezdtem gyülekezetbe járni és sok barátot és testvért kaptam. Megértettem, hogy az, amit eddig természetesnek gondoltam, az majdnem mindig bűn, mert Jézus Krisztus nélkül bűnös vagyok.

Az életem megváltozott. Megértettem hogy: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ján 3,16

A régi barátságok megszakadtak. Nem tudtam, miről beszéljek a barátaimmal és ha találkoztunk mindig ugyanazt tettük, de nem tudott többé ez boldoggá tenni. Az alkoholfüggőségemből is csak az tudott kihozni, hogy nem mentem többet. Megtérésem óta minden más. Boldogabb vagyok, mint valaha és szabad, mert végre nem az érzéseim és szenvedélyeim irányítanak, hanem azt tehetem, ami nekem a legjobb: nem a magam eszére kell támaszkodnom, hanem Isten vezet, a vele való kapcsolatban és nem kell félnem többé mi lesz velem. Megnyílt a Biblia számomra, mikor olvasom, szól hozzám és formálja a szívem. Ennél nincs fantasztikusabb. Ez nem összemérhető egy irodalmi mű katarzisával. Mert ez állandó csoda, ha figyelek rá. A bennem való változást legjobban az alábbi ige jellemzi: "A test cselekedetei azonban nyilvánvalók, mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag, önzés, széthúzás, pártoskodás; irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók." (Gal 5,19-21)

Ezek jelentették régen az életem értelmét, de Isten kegyelméből megismertem egy más világot. Bár ez kívülről korlátozottnak szegényesnek és bolondságnak tűnhet, de „Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Márk 8,36)