Záborszky Dávid: Isten munkája az életemben...

Záborszky Dávid

Félig keresztyén családba születtem. Hálás vagyok ezért, hisz édesanyám révén kiskorom óta hallhattam a Bibliáról, s Istenről. És már hálás vagyok apámért is, hisz amiken miatta keresztül mentünk, gyorsan megérlelt minket (engem és 2 húgomat). Környezetemhez képest korán kezdtek el foglalkoztatni az élet kérdései. Hiányt éreztem, nem volt teljes az életem, valami hiányzott. Szeretet, önbizalom, törődés, az, hogy valaki legyek, hogy érjek valamit. Ezekre mindenkinek szüksége van, nálam talán apám miatt erősödtek nagyon fel. Az otthoni légkör miatt elkezdtem menekülni. Otthon szinte csak a szobámban voltam, szobán kívül csak üvöltözés, nem ment másképp. Először a sport jött. Asztalitenisz versenyszinten. Teljesen széthajtottam magam, többet voltam edzésen, mint suliban. Majd jöttek a bulik meg a pia. De még mindig egyedül voltam. Kb. 15-16 évesen elhagyott minket apánk.

Találkoztam egy lánnyal. Végre valakinek éreztem magam, kaptam, s adtam szeretet és törődést. Eddig vallásos keresztyén voltam, minden vasárnap Istentisztelet, sőt, még a Bibliát is elolvastam. „Betartottam” mindent, de semmit nem adott, plusz kötelességnek láttam csupán. A kapcsolatom révén kezdtem el kinyílni. Elkezdtem őszintén foglalkozni Istennel, s Igéjével. Felismertem, hogy az „én” keresztyénségem csak egy tartalom nélküli keret. Imádkoztam, s Isten komolyan vett és elkezdett bennem munkálkodni. Égtem a vágytól, hogy mind jobban megismerhessem, és érte élhessek.

Közben sportváltás. Kajak és konditerem éjjel-nappal, mindenem e körül forgott, s ez alá rendelődött. Isten „csak” vágy volt bennem, de nem Úr mindenem fölött. Egy nyáron, őszintén imádkoztam, neki áldoztam az életem, hogy övé lehessen teljesen. 1-2 hónapra rá el is vette az első nagy közöttünk levő akadályt. Kiderült, hogy a legalsó gerinccsigolyám el van csúszva 1,5 cm-rel (születésem óta), s emiatt fáj már egy ideje kegyetlenül a hátam. Beláttam, hogy túlzásba vittem az edzést és ezért jött elő, pont most… A tolószék helyett, a sportot választottam, egyik napról a másikra teljesen abba kellett hagynom. Át kellett gondolnom az egész életem. Kértem az Urat, hogy Ő töltse be ezt a felszabaduló űrt. S látni kezdtem, hogyan munkálkodik az életemben, természetesen amennyire én hagytam. Formálása révén új ember lettem, új célokkal, értékrenddel, élményekkel, jövőképpel. Folyamatosan tűnik el régi énem, s növekszik az új. Ám még egy nagy próba hátra volt az életemben.

Mióta az Úrral jártam napjaim, imádkoztam, mutassa meg akaratát a lánnyal kapcsolatban, akihez kötődtem. S mikor 3 év után elvette, nagyon kemény leckét kaptam tőle. De csak annyira tört össze, s csak annyit sírhattam, hogy könnyeimen keresztül megláthassam dicsőségét, szeretetét. Hogy a Golgotán értem halt meg, értem szegezték fel, az én bűneimért folyt a vére. Hogy életem legyen. Megtanított arra, hogy semmilyen fizikai (sport, testi…) öröm, kapcsolat, barátság sem teljesítheti ki az életem. Ezeket a vágyakat kergethetem, de csak rövid távú kielégülést okoznak, miközben egyre csak süllyedek. Megmutatta, hogy az Ő szeretete teszi létezésem életté, hogy alkotója nélkül a teremtmény csak csont. A Vele való kapcsolatban egész lett az életem. S vágyam, hogy életemre vonatkozó tervét minél teljesebben élhessem meg, hogy a keskeny útról ne térjek le. Ő a szeretet, s csak Ő tudja mi a legjobb nekem. Azért teremtett, hogy szeretetét kitölthesse valakire. S hálás vagyok, hogy már a földi életben megtapasztalhatom valamelyest a Menny ízét, akárhányszor csak Rá nézek. S várom már, hogy az örökkévalóságot Vele tölthessem.

Hálás vagyok Neki, hogy nem adja fel... makacs, önző, sokszor süket és vak énem ellenére továbbra is törődik velem, meghallgat, megvigasztal, vezet, tanít. Hogy annyi mindent átélhettem Vele, annyi csodát tapasztalhattam. Hogy apám helyett Atyám lett.