A flegmatikus önfegyelme
A flegmatikusnak mindenekelőtt közönyössége ellen kell harcba indulnia. Ez a gyengéje, ugyanis arra csábítja, hogy ideáljaival kompromisszumokat kössön, és könnyen megelégedjék azzal, hogy önmagával szemben alacsony színtű követelményeket állítson. Ez a kísértése gyakran a hétköznapi keresztyén életben jelentkezik. Ha nem küzd ellene, akkor könnyen belesüllyed egy látszólag kifogástalan kiegyensúlyozottságba, amely mögött meghúzódnak saját bűnei: az önzés és a közöny. Más típusoknak nem sikerül oly könnyen a hivő keresztyénség látszatát kelteni még akkor is, amikor hiányzik a hit ereje és a keresztyén szellem. A lustasággal folytatott harc nem könnyű a flegmatikusnak, mert természeténél fogva megveti a vesződség minden formáját. Ezenkívül találékony szelleme gyorsan kitalál valamilyen mentséget tétlenségére. Valószínű, hogy mint keresztyén sem fog sokat változni, feltéve, ha nem kezdi el gyakorlatoztatni akaratát, hogy úrrá legyen passzivitásán.
A flegmatikusnak mindenki másnál jobban, szó szerint kell követnie Pál apostol példáját: „Megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.” (1Kor 9,27).
Neki magának kell eldöntenie, mi módon győzi le testi restségét. Naponta komolyan rá kellene szánnia magát olyan feladatok végzésére, melyek rest emberek számára különösen kellemetlenek. Az ilyen gyakorlat segít abban, hogy legyőzze természetes lustaságát és erősítse akaraterejét.
A flegmatikus például keljen fel minden reggel a szükségesnél valamivel korábban, és vegyen hideg fürdőt. Mindennap végezzen otthon olyan szolgálatokat, amelyeket a többiek nem várnak el tőle. Még ha ennél szigorúbb önfegyelmet nem is szab magára, rövid idő alatt úrrá lesz testi-lelki lustaságán.
Azok a keresztyének, akik átélik az ilyen gyakorlatozás hatását, soha többé nem szakítanak vele. Az apostolhoz hasonlóan továbbra is testük fegyelmezésére fognak törekedni. Érezni fogják, hogy testi-lelki életük egyre világítóbbá válik. A fegyelmezés sikerhez segítheti a flegmatikust más irányú gyengeségei ellen vívott harcában – amilyen például a fásultság, az érzelmi ridegség és az érdektelenség.
A szeretet természetéhez tartozik, hogy a legbiztosabban úgy növekszik, ha gyakoroljuk. Ha a flegmatikus valamilyen mindennapos szeretetszolgálatba kezd, szíve lassan megnyílik, és egyre jobban észreveszi mások szükségeit és igényeit. Növekedni fog öröme is, ha ezt gyakorolván tapasztalja, mennyire túljutott már azon, hogy a saját tétlen és zavartalan életében öröme teljék. Most már érzi mások boldoggá tételének elragadó örömét. Ennek azonban kemény harc az ára. Gyakran vereséget fog szenvedni, mert erős benne a hajlam a kényelmességre. De még a vereségek is segítségére lehetnek. Megszabadítják a fölényesség érzésétől, amely éppen neki okoz sok gondot.
Ő, aki mindent távolról szemlélt, találkozott végre valakivel, aki hatalmasabb nála: találkozott Istennel, a tökéletessel, a szenttel. Istennel szemben senki sem állhat úgy, mint érdektelen szemlélő. Itt csak a menekülés és a megadás között lehet választani. A flegmatikus számára megmenekülés lesz, ha a szent Isten arcát szemléli. Isten szeme előtt megég az önigazság, a racionalizmus és az ideálokkal kötött kompromisszum.