A szangvinikus temperamentum erősségei

A szangvinikusnak Istentől kapott képessége van arra, hogy a jelenben éljen.

Mindannyiunknak a jelenben kellene élnünk, de ezt ritkán tesszük. Egyesek a múltban élnek, ahol az emlékek teljesen igénybe veszik, mások a jövőben, ahol megfojtják őket a gondok. Mindkét magatartás megakadályoz abban, hogy valóban teljes életünk legyen, vagyis hogy a jelenben éljünk. Nem engedjük meg, hogy a jelen benyomásai hassanak ránk, és lemondunk arról, hogy most, ebben a pillanatban cselekedjünk, mielőtt a tovatűnő alkalmak elmúlnak.

Csak Isten él teljesen a jelenben, mert Ó örökkévaló. Nincs emberi szellem, amely képes lenne felfogni, mi az örökkévalóság. Legfeljebb arról mondhatunk valamit, hogy mi nem az. Azt hiszem, Isten örökkévalósága épp azzal függ össze, hogy Ő örökké a most-ban él. Isten számára az örökkön-örökkévalóságot egyetlen jelenlegi most foglalja össze.

Ezt Jézus jelentette ki Istenről. Valami örökkévaló, valami időfeletti jellemzi Jézus egész életét, ezért élt Ó mindig teljesen a jelenben. Csak el kell olvasnunk a róla szóló különböző beszámolókat, hogy lássuk, hogy mennyire belesűrűsödik egész személyisége szavaiba és tetteibe. Akár barátaihoz szólt, akár ellenségeit feddte, mindig teljesen a jelen pillanatában élt és cselekedett.

Mi nem a jelenben élünk Talán ezért tűnik életünk annyira jelentéktelennek? Nem összpontosítjuk az energiánkat, hanem felaprózzuk. Ahelyett, hogy most élnénk és cselekednénk, részben a múlttal, részben a jövővel foglalkozunk.

A szangvinikus realista. Mindig a jelenlegi helyzet karjai közé veti magát. Ő most él.

A szangvinikus képes arra, hogy beleélje magát mások gondolataiba és érzéseibe.

Felvevőképes, együtt érző természete van. Jól tud alkalmazkodni környezetéhez. Így képes arra, hogy a társadalom minden rétegében könnyedén mozogjon. Általában szeretjük azokat az embereket, akik érdeklődnek irántunk és ügyeink iránt. Sőt, senkit sem találunk érdekesebbnek, mint aki irántunk érdeklődik

Ebben rejlik a szangvinikus ereje: teljes természetességgel helyezkedik bele embertársainak életébe és érdekeibe. Képes arra, hogy a másik emberhez őszinte melegséggel szóljon, mert az ő érzései is őszinték.

A szangvinikusnál nincs bájosabb ember. Természetes bája vonzó és mindannyiunkat meghódít. Úgy tűnik, hogy képes minden ajtót kinyitni. Mindenesetre hajlama van arra is, hogy könnyen bezárkózzon újra. Ez a hibája azonban nem kisebbíti azt a tényt, hogy megíratlan ajánlólevelet hord magánál, amely olyan lehetőségeket nyit meg előtte, amelyekért másoknak az értelem és akarat minden erejével küzdeniük kell. S ezek mégis kudarcot vallanak ott, ahol a szangvinikus bája könnyűszerrel győzelmet arat.

Nincs, akinek a természete alkalmasabb lenne arra, hogy karriert csináljon, mint az övé. Természetesen a sikeres életpálya a jellemtől is függ. A jellem azonban – mint hamarosan látni fogjuk – a szangvinikus gyengéje. Ő általában nem használja ki a nagyszerű alkalmakat, amelyeket szakadatlanul nyújt számára az élet.

A szangvinikus érzékeny és együtt érző.

Valóban elmondhatjuk róla, hogy együtt örül az örülőkkel és együtt sír a sírókkal. Méghozzá minden megerőltetés nélkül, mert ez természetes neki.

Jó dolog, ha egy boldog ember szangvinikussal találkozik. Ő nem zavarja meg a boldogságot kétkedéssel, kritikával, vagy azzal, hogy az egészet nevetségessé teszi. Minden ellenvetés nélkül megosztja a pillanatnyi örömöt. Mindannyian értékeljük azokat az embereket, akik nem keserítik meg örömünket, hanem ellenkezőleg: még növelik.

Ha valamilyen gondunk van, jólesik egy szangvinikus baráttal találkozni. Talán az, amit mond, nem különösen jelentős. De ki is mondhatna olyan szavakat, amelyek nyomasztó gondok között valóságos segítséget nyújtanának? A szangvinikus ezt ösztönösen megérzi. Ezért ő többet ad, mint szavakat: megérezteti velünk együttérzését. Van-e ennél vigasztalóbb? Ő a szívével ragadja meg azt, amit mások meg sem érthetnek, bármilyen jó szándékúak vagy okosak is.

Ezért a szangvinikus természeténél fogva is alkalmas a betegápolásra. S ha ezen kívül kitartó jellemet formál magának, senki sem képes ebben felülmúlni. Ő könnyebben ellenáll a fásultságnak, mint mások – ami tapasztalt betegápolóknál gyakori.

A szangvinikusnak született hajlama van a gyerekekkel való foglalkozásra. Ő maga is bizonyos értelemben gyermek, és az is marad egész életében. A gyerekek vonzódnak hozzá, mert egyszerű és nyílt. Mindent valóságosan átél, és ha élményeiről mesél, a gyerekeknek úgy tűnik, mintha maguk is jelen lettek volna. Ezért csüngenek rajta, bárhová is megy. Gyerekekkel senki sem foglalkozik tehetségesebben, legyen az anya vagy apa, tanító vagy alkalmazott.

A szangvinikus képes a teljes élet megélésére.

Nyitott szemmel jár; többet lát, hall és észlel, mint mások. Éles szeme van a formákhoz és a színekhez, a természethez, a művészethez, az emberekhez, az állatokhoz és a növényekhez, a nagy és a kis dolgokhoz egyaránt.

Értelme és lelke tele van folyton változó benyomásokkal. Unalomra nincs ideje. A jelenben él, és valami mindig foglalkozatja. Boldogsága onnan származik, hogy érdeklődését a kis dolgok is lebilincselik, nemcsak a nagyok. És a mindennapi élet túlnyomó részben valóban csekélységekből áll.