Karácsony - nem is kicsit másképp,

Karácsony - nem is kicsit másképp,
avagy milyen egy Karácsony a háború sújtotta Ukrajnában.

Számomra a Karácsony ünnepe a legmagasztosabb az összes ünnep közül. Éppen ezért volt természetes, hogy a Kárpátalján élő gyerekek számára is hozzunk össze egy szerény ünnepséget.
Először úgy tűnt, hogy a magyar adakozási kedv annyira megcsappant, hogy egy mikróbusznyi adomány sem gyűlik össze, de végül csak összejött a szükséges mennyiség. Köszönjük ezúton is azok támogatását, akik a Karácsonyt úgy ünnepelték meg, hogy másoknak is juttattak adományt.
Nem kevés idő telt el az adományok összeszedésével, csomagolásával. Mivel maradt hely az autóban, gyerekruhákat is vittünk, amennyi elfért. Indulásra a kocsiban nem maradt egy ökölnyi üres hely sem.
Ezen az úton Péter volt az útitársam, segítőm. Nagy öröm számomra, mikor másokban is látom megcsillanni a missziós érzületet, az odaszánást Isten munkájára.
Kifelé a határon ünnepi hangulat volt, nem kellett egy órát sem várni, így a tervezett időben Beregszászon voltunk.
Ezen a napon két istentisztelet volt betervezve. Először a szokásos csütörtöki gyülekezeti alkalom volt. Itt, a szegénység mélységében talán még közelebb jön hozzánk Isten különös útja. Jézus születésénél szegény szülők, szenvedéssel teli születési körülmények, menekülés, és a társadalom legalján álló pásztorok különleges szerepe a történetben. Érezhetjük, Isten a szegénységet másképpen kezeli, mint mi. Isten szegénnyé lett, hogy mi meggazdagodjunk. Szellemiekben.
Az istentisztelet közben már elkezdtek szállingózni a kőrnyék gyerekei a meghirdetett gyerekkarácsonyra. Közvetlenül ezután kezdődött az ő alkalmuk, amire végül több mint kétszáz gyerek jött el. Jó volt látni, mennyire figyeltek. Együtt énekeltük velük az énekeket, együtt eljátszottuk a karácsonyi eseményeket. Végül az ajándékok is előkerültek. Miután megáldottuk ezeket a gyerekeket, az alkalom véget ért.
Természetesen számunkra a nap még folytatódott, ismét egy nagyon értékes beszélgetéssel zártuk a napot. Az egyik legértékesebb együttlét, amikor tanítványképzés folyik. Hálás vagyok Istennek, hogy vannak fiatal férfiak, akikkel tudunk így együtt haladni Isten útján.

Mindig meglepődöm azon a vendégszereteten, amit itt kapok a roma közösségben. Az utolsó falatjukat megosztják, láthatóan őrőmmel.

A következő napot egy újabb adományosztással kezdtük. Minden szem szaloncukor, minden élelmiszerre felajánlott fillér, minden ruhadarab a szükségben lévőkhöz kerül. Sajnos a szükség sokkal nagyobb, mint amit mi be tudunk tölteni. De Isten szeretetét tudjuk vinni. Szóban és tettekben. És közben több száz embernek tudunk segíteni. Ennyi lehetőségünk van, ennyi a mi feladatunk, felelősségünk. Ha mindenki megteszi amennyi lehetősége adódik, jobb lesz ez a világ. Ebben biztos vagyok.

Közben volt egy fontos telefonhívásunk. Tervezzük, hogy a következő nyáron, 90-100 gyereket elviszünk táborozni egy alkalmas táborhelyre. Mikőzben imádkozunk ezért a táborért, keressük a lehetőséget, amit Isten elkészít számunkra. Ha Isten úgy akarja, június végén táborozni fogunk az itteni gyerekekkel nem messze Beregszásztól.

Számomra az út legnehezebb része hazafelé a magyar határon való várakozás. Ismét négy óra volt ez. Emiatt pedig megint a ködös, sötét úton kellett jönni hazafelé, ami egyre jobban kimeríti a szememet.
De Istennek hála, egészségben hazaértünk mind a ketten. Fáradtan, de tele örömmel, hogy Isten munkatársai lehetünk az örömhír terjesztésében.

2022. december 29 - 30